Fantasyrajz.hu -- "A grafitba zárt kedvesség" Honlapomon általam kitalált és megrajzolt egyedi fantázia- és mesefigurák találhatók. Látogasson el "hozzám"! Böngésszen a folyamatosan bővülő mese- és fantáziavilágomban! Remélem tetszeni fog és megtalálja köztük, amit keresett! www.fantasyrajz.hu
Please correct form

required *

Dallamos veresek

Álomvilág

Az este eljő és a parton kóborol.
Szélfútta csillagokból álomport porol,
s pilládra hinti mind – “álomképi béke”
köszönt megint; csak int – s felébredés a vége.
De amíg itt van: rád teríti fátyolát,
elringat s tenéked dalolja dallamát
az Éjnek; tollai ellebegve szállnak,
partjait fésülik egy szép álomvilágnak.
De sírsz; s az éjben zafír eső pereg le
szemed felhőiből szelíden kezedre,
mert tudod:
majd búcsút int hűtlenül, mostohán…
S talán, hogy élünk: az is álomkép csupán.

***

A nyárfaligetben

A Tavasz zsong, bong s illatokon át táncol
a meredek hegyekről – s távol otthonától
jár;  eljött közénk ide, hol együtt lehetünk,
hol labirintusával véd hűs nyárfaligetünk.
S a barna, zöld, ezüstfehér falevelek
érintik arcodat –  csendben csodálom s réveteg
nézem… míg arcéled árnyéka a múló porban áll,
rátalál egy szöszke pókfonál s felette száll
tovább e gombolyag s még visszaint felém –
csak ő tudja a Titkomat: hányszor szerettem én.
És hogy e furcsa, furcsa érzés ami bennem égett,
ég talán ma benned is – s a többi régi szépet
talán most feledteti a miénk mivelünk
itt, hol átölel a szív, a fény, s hűs nyárfaligetünk.

***

A lepke

A lepke száll – tündér virágú álom
varázsol engem is ha könnyű fénybe látom
táncát lebbenni el – tünde fény — s árnyékvarázzsal
hinti be fáradt lelkemet; halk csobbanással
egy levél lehull s hív újra új vidékre:
a víz alá simul – de csak
a régi ébredés a vége.
Mert álom tán ez is… arannyal bájoló
szelíd lágy ezüst – a Nyárral kacérkodó;
s ha elhinném talán:  e féltett kis világom
a lepkével tűnne el, – hulló virágú álmom.

***

A Tavasz visszatér, az orgona lehull

„ A Tavasz visszatér, az orgona lehull ”
s téli álmaidon
két angyal száll tovább: a tiéd
s az én védangyalom.

Fénybe ölelt nyarunk s a kert
emléke ég még, —
de csak homályos árnyalak
mind – körvonaluk már nincs rég.

S a régi ház… az udvaron
cseresznyefa áll,
az égre nyíló lombokon
az Idő körbe – körbe száll

s arra kér, hogy – habár az orgona lehull,
engedd, hogy leessen;
s kérdd, hogy amit s akit szerettünk:
mindig velünk lehessen.

***

Szombat,– Rue de Montmartre

Oly este volt,
s úgy átkarolt,
mellettem
ült s kezét vállamon fonta át;
így faggatta múltam ködét, mely
éj-belepten
vett körül s kereste sugarát

e furcsa éjnek; elhitte szépnek
a világot,
az életet – e tarka kertet,
mindazt, mit azelőtt
sose látott,
csak faggatott s mindenről kérdezett.

S a liliom oldalamon
az ég felé
nyújtotta karcsún ívelt szép nyakát,
csak nőtt, csak röpült
fölfelé
mintha válaszom keresné s igazát.

Ne kérdd, ne kérdd a múltat!
Igazán
a jövő számít csak! – ezt súgtam én.
S a csillagok bólintva kacagtak
le rám
s szertegurultak az est hűs szőnyegén.

***

Még több vers: www.poet.huDóka György